Ingatlanjogi Tanácsadás

#173
Tisztelt Ügyvéd Úr! Segítségét szeretném kérni hova forduljak, merre induljak el az alábbi ügyben: panellakásban lakom 4. emeleten mely társasházként működik. A felettem lakó rendszeresen átáztatja folyosóm mennyezetét és beépített szekrényemet annak ellenére hogy azon a részen nincs vizes blokk. Mikor megtörténik az áztatás, leszidom ígéri hogy megoldja, majd mire rendbe hozatom a mennyezetet kezdődik minden elölről. Lehet hogy elég lenne egy dörgedelmes hivatalos levél, amely kilátásba helyez valamilyen büntetést, vagy kérhetem-e az önkormányzatot hogy vizsgálják ki miért ázok. Természetesen ne az én költségemre. Válaszát előre is hálásan köszönöm! Tisztelettel: K. Ágnes


Tisztelt Ágnes!

Amennyiben a lakás magántulajdonban van, az önkormányzatnak nincs hatásköre intézkedni az ügyben. Legfeljebb birtokvédelmet kérhet a jegyzőtől. Kárának megtérítését polgári peres eljárásban érvényesítheti a szomszédjával szemben.

Tisztelettel,

#174
Tisztelt Ügyvéd Úr! Párom 2009-ben vált el a feleségétől, közös vagyonról megegyeztek, melyet a bíróság jóváhagyott. Közös tulajdonú lakásukkal kapcsolatban is egyezség született, mely szerint mindkét fél akarata az értékesítés. Az eladásig a bíróság közös lakáshasználatot ítélt. Mi nem akartunk a volt feleséggel egy fedél alá költözni, de az élet mégis úgy alakult, hogy szükségünk lett volna a férjem lakásrészére. Bejutni azonban a lakásba nem tudtunk, mert a volt feleség kicseréltette a bejárati ajtót, kulcsot pedig többszöri kérés ellenére sem kaptunk. Így aztán mi albérletbe kényszerültünk, amit gyesből és minimálbérből fizetünk. Feleség pedig a közös tulajdonú, közös használatú lakásban. Kértük, hogy fizesse ki a férjem részét, de nem akarja. Ráadásul kijelentette, hogy "meggondolta magát" és már nem akarja eladni a lakást. Kérdéseim: Lehet-e tőle lakáshasználati díjat vagy többlethasználati díjat kérni? Milyen időszakra? Lehet-e valamilyen törvényes úton rávenni arra, hogy fizesse ki a férjem részét? Vagy hogyan lehetne megszüntetni a közös tulajdont? Válaszát köszönöm Nóri


Tisztelt Nóri!

Lehet használati díjat kérni. Kezdő időpontja az az időpont, amikor a bent lakó megtagadta az új kulcs átadását, tehát megakadályozta a lakás használatát. Amennyiben nincs megegyezés a közös tulajdon megszüntetését a bíróságtól lehet kérni. Rávenni arra, hogy fizesse ki a férje részét nem lehet, viszont esetleg a férje megválthatná az ő tulajdoni hányadát. Ennek hiányában a bíróságnak sincs más lehetősége csak árverési értékesítést rendelhet el, ami azonban jelentős költségekkel jár.

Tisztelettel,

#175
Tisztelt Ügyvéd Úr! A következő kérdésem lenne: A Keresztanyám kint él Kanadában és a magyarországi közös tulajdonú ingatlanunkat szeretnénk eladni. Az Ő részének értékesítésével az Édesapámat szeretné meghatalmazni. A meghatalmazottnak is hitelesített aláírás szükséges-e a meghatalmazás elfogadásának igazolására, vagy pedig elegendő, ha annyi van a meghatalmazásban feltüntetve, hogy a meghatalmazott a meghatalmazást elfogadja? Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!


Tisztelt Gábor!

A meghatalmazás elfogadása történhet külön okiratban is. A meghatalmazott akár az értékesítésről szóló szerződésben is nyilatkozhat arról, hogy elfogadja a meghatalmazást, azt az okiratot ugyanis ügyvéd jegyzi ellen vagy közjegyző hitelesíti.

Tisztelettel,