Ingatlanjogi Tanácsadás

Megelőzi-e a tulajdonostárs Polgári Törvénykönyvön alapuló elővásárlási joga a Földtörvény szerinti elővásárlási jogot?


Tisztelt Ügyvéd úr! Eligazítást, ill. pontos megvilágítást szeretnék kérni a következő esetre. Adott egy 3.6 HA szántó amit testvérek négyen 1/4, 1/4 -ed arányban örököltek, a földet évek óta egyben bérben műveltették, ebben az évben lett örökség útján a tulajdonuk. A testvérek közül 2 el szeretné adni, 2 pedig inkább tovább bérben műveltetné. Az eddigi bérlő meg is szeretné vásárolni, ill. a tovább bérlés felé is hajlik. A testvérek közül egy valaki szintén felajánlotta, hogy a bérlő által megajánlott vételáron ő is szeretné megvásárolni attól a testvértől a tulajdoni részét aki el szeretné adni. A kérdésem: ebben az esetben kinek van elsőbbségi joga a vásárlásra az örököstársnak, ill. a bérlőnek? A bérlőtől tudtam meg ma, hogy a testvérem inkább neki adja el, mint nekem, tőlem több pénzt kért vételárként mint a bérlő által ajánlott és természetesen én ugyanazt az árat tartva tettem ajánlatomat. Ez lehetséges? A vételt ki kell függeszteni, tehetek-e kifogást ellene? A vételi szándékomról írásban e-mailben értesítettem nővérem és a húgaimat előzetesen. Válaszát megköszönve, tisztelettel: Gyöngyi


Tisztelt Gyöngyi!

A legfelsőbb bírói fórum a Polgári Törvénykönyv és a földtörvény vonatkozó rendelkezéseinek összevetésével megállapította, hogy amennyiben az ajánlattevő nem tulajdonostárs, hanem a földtörvény szerinti elővásárlási jogosult, úgy az elővásárlási joga fennáll, és megelőzi a tulajdonostárs Polgári Törvénykönyvön alapuló elővásárlási jogát [Kúria Kfv.III.37.738/2014].
Az adásvételi szerződést ki kell függeszteni, ez ellen kifogást nem emelhet.

Tisztelettel,

Megosztom