Ingatlanjogi Tanácsadás

Tehetünk-e valamit az ellen, hogy egy idős bácsi tartási szerződést kössön?


Tisztelt Ügyvéd Úr! Eltartási szerződéssel kapcsolatban kérném a segítségét! 1,5 év betegség után 1 hónapja hunyt el a mostohaapukám, aki hátrahagyott egy kiskorú gyermeket. Őérte harcolunk most. Az elhunytnak 1 testvére van. Az apukája is él, de ő már állandó felügyeletet igényel. 3 éve hetente felváltva jártunk a bácsihoz a másik testvérrel, csak sajnos közben júliusban lebénult a mostohaapukám, és őt kellett gondoznunk. Szeptemberben a másik testvér átköltöztette magukhoz a "tatát". Még azt is gondoltuk, hogy milyen kedvesek, levették addig ezt a terhet a vállunkról, amíg mi a szerettünket gondozzuk. Nem is sejtettük, hogy milyen szándékaik vannak... A napokban megjelentek nálunk, hogy mivel már meghalt az "apukám", így vállaljuk be a "tata" gondozását mi is,ha akarunk örökséget az öcsémnek, vagy eltartási szerződést kötnek vele a házáért cserébe. Hirtelen reagálni sem tudtunk, de átbeszéltük, és igazából mivel mindenünk megvan hozzá, hiszen 4 hónapig otthon ápoltuk az apukánkat, így jeleztük, hogy megoldjuk ezt is. Ezután jött a "hideg zuhany". Kiderült, hogy ők arra számítottak, hogy össze vagyunk annyira omolva lelkileg, hogy nem vállaljuk be. Ők már jártak ügyvédnél, elkészítették az eltartási szerződést, hogy alá van-e írva, azt sajnos nem tudjuk...a mocskolódásról,sértegetésről, megalázásról már nem is beszélnék, amit művelnek velünk. Senkit (rajtunk kívül más családtagot se) nem engednek a "tata" közelébe. Hazudoznak neki, hogy mi nem tudnánk ápolni, lehet ennél furcsábbakat is mondanak, pedig a "tata" nagyon szeret minket. Minden aljasságot bevetnek, mert ők a házat akarják!!! "Meglopnak" egy törvényes kiskorú örököst, (pedig érte és helyette bevállalnánk az édesanyánkkal a gondozást),hazugságokkal ráveszik a "tatát", hogy írja alá az eltartási szerződést... Kérdésem csak annyi lenne, hogy tehetünk-e bármit is, hogy ilyen tisztességtelen módon ne szerezhessék meg a házat, és zárhassák ki az öcsémet a majdani örökségéből? Tisztelettel és Köszönettel: B. Lili


Tisztelt Lili!

Amennyiben a "tata" cselekvőképes, életében maga dönt arról, hogy kivel szeretne tartási szerződést kötni. Ez ellen nem tehetnek semmit.

Tisztelettel,

Megosztom